A GPS ALAPÚ NYOMKÖVETÉS TECHNOLÓGIÁJA

Hogyan műküdik a GNSS (GPS, GLONASS, BEIDOU, GALILEO) alapú nyomkövető rendszer?

A GPS jelentése: Global Positioning System. Ez volt az első - polgári feladatokra is használható - a Föld bármely pontján, a nap 24 órájában működő – amerikai tulajdonú, műholdas helymeghatározó rendszer. Jelenleg 24 Navstar műhold kering a Föld körül. Ezek mindegyike naponta kétszer kerüli meg a Földet. Egy földrajzi pontból egy időben 7 - 12 műhold látszik, melyek a GPS vevő eszközök számára továbbítanak információkat a pillanatnyi pozíció, irány illetve sebesség pontos meghatározásához. Annak érdekében, hogy az egyes GPS vevő készülékek hatékonyan és pontosan tudjanak működni, szükséges legalább 3 vagy annál több műhold rádiójelének egyidejű vétele.

Az amerikai GPS mellett ott van még az orosz helymeghatározó rendszer, a GLONASS és az európai Gelileo is. Az orosz rendszer 24, az európai pedig 18 földkörüli pályán keringő műholddal üzemel. A GLONASS 2,8-7,38 méteres pontossággal működik, a Galileo pedig ingyen kínál egy kisebb pontosságú rendszert, amit bárki elérhet, a fizetős ügyfelek pedig akár horizontálisan és vertikálisan egy méteren belüli pontosságot kaphatnak. A GLONASS katonai, míg a GALILEO polgári irányítás alatt működik.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2020-ban a kínai BeiDou-3 helymeghatározó rendszer 35 műholdjából 27 darab 22,000 méteres magasságban kering majd, további 5 geostacionárius pályán áll majd (olyan Föld körüli pálya az Egyenlítő síkjában, amelyek az objektumnak a Föld forgási periódusával megegyezik a keringési ideje), további 3 pedig 35,786 kilométeres pályán kering majd. Ezekkel pedig mintegy 2,5 méteres pontosságú helymeghatározás érhető el, szemben a GPS-szel, ami megközelítőleg 5 méteres pontosságot biztosít.

Tehát manapság 4 különböző helymeghatározó rendszer érhető el a Földön, ezen rendszereket egy gyűjtőfogalom a GNSS alatt szokták emlegetni, mely magában foglalja a GPS, GLONASS, BEIDOU, GALILEO rendszereket.

GNSS-GSM alapú jármű nyomkövetés technikája


A GNSS nyomkövetés lényege, hogy egy olyan személy vagy eszköz is megtaláljon egy - GNSS nyomkövetővel felszerelt - járművet, aki földrajzilag távol esik a keresett járműtől. A GNSS követés techonológiája a következő: a GNSS-vevő egységgel felszerelt jármű rögzíti a saját pillanatnyi adatait (pozíció, sebesség, irány stb..), majd ezeket az adatokat egy GSM hálózat segítségével interneten elküldi egy központi szerverre, ahol ezen adatok tárolódnak, rendszereződnek és egy itt futó program segítségével, bárki (aki erre jogosult) megtekintheti, értelmezheti, elemezheti ezen adatokat. A legtöbb GNSS nyomkövető berendezés úgy működik, hogy szinte valós időben azonnali hozzáférést biztosít a vett adatokhoz pl. térképen megjelenített formában. Jelenleg a GNSS nyomkövető egységek 3 kategóriába sorolhatók aszerint, hogy milyen adatokat naplóznak és küldik azokat tovább:

  • Csak adatgyűjtésre alkalmas, egyszerű eszközök. Az adatokat saját memóriában tárolják, valós időben nem továbbítják azokat.
  • Feltételhez kötött adattovábbító eszközök. Csak meghatározott időben vagy helyről küld adatokat. Az adatok gyűjtése és továbbítása tehát nem folyamatos.
  • Folyamatos, meghatározott időközönként, vagy valamely algoritmizált geometriai változás (szög eltérés, megtett távolság, eltelt idő, stb.) szerint rögzített adatokat küldő eszköz. Ez szinte valós időben képes az eszköz helyzetének minimális megváltozásáról is adatokat továbbítani. A legtöbb nyomkövető rendszer, mint a stivinfgps.hu is ezt a technikát alkalmazza.

A cégünk által használt TELTONIKA gyártmányú GNSS vevővel ellátott nyomkövető eszközök a mai kor minden vívmányát magukba foglaló korszerű termékek. Használatuk pontos helymeghatározást és megbízható működést eredményez.
Nyomkövető rendszer